Kalákában bővítenék a kistelepülések elektromos hálózatát

A Villamosítás Hargita megye villanyárammal való ellátását nélkülöző, vagy részben nélkülöző településein (röviden: Kisvillany) programról tartottak minikonferenciát a csíkszeredai megyeháza márványtermében szerdán, április 9-én. Borzont villamoshálózatát is Hargita Megye Tanácsa Kisvillany programja keretében építik ki, aznap a megyei tanács rendkívüli tanácsülésén a költségvetéséből 410 ezert lejt különített el erre a célra.

minikonferencia4Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, hogy a kényszer szülte a 2010-ben elindított programot, hiszen voltak települések elektromos áram nélkül. A háztartásokban szükség van erre a tanuláshoz, de egyáltalán az optimális életvitelhez is. Az országban egyedülálló a kezdeményezés, hiszen míg máshol szolgáltatók vagy a lakosság a saját költségén vezeti a villanyt, addig Hargita megyében a megyei tanács és a helyi önkormányzatok részt vállalnak ebben, és kalákában megvalósulnak a beruházások – fejtette ki az elöljáró. Hozzátette: idén szűkösebb anyagi forrásból, de folytatni szeretnék a programot, és hogy minél több helyen tudjanak segíteni, Hargita Megye Tanácsa a tárgyi eszközök megvásárlásának költségeihez járul hozzá, és kérik a közbirtokosságok, helyi vállalkozók közreműködését.

Idén 800 ezer lejt különített el Hargita Megye Tanácsa a program finanszírozására, Borzonton kívül 50 ezer lejt kapott Zetelaka község, amelyből Sikaszó alsó része villamoshálózatának kiépítéséhez járulnak hozzá, 250 ezer lejt kapott Gyergyóalfalu a Libánban elkezdett munka folytatásához, illetve 90 ezer lejt utaltak ki Salamás községben a gyergyóhodosi állomás környékének villamosítására.

Talán idén többet kell dolgozni a programért, mondta Borboly Csaba, ezért fontos az együttműködés, hogy folytatni tudják. A megyeelnök megköszönte a konferencián való jelenlétét Domokos László Józsefnek, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatójának, Kovács Artúrnak, az Electrica igazgatójának, a részt vevő polgármestereknek és panziótulajdonosoknak.

A jelenlevők egyöntetűen pozitívan értékelték a kezdeményezést, és köszönetüket fejezték ki az eddigi megvalósításokért.

A borzontiak is megköszönték a támogatást, mint kifejtették, a helyieknek a mezőgazdaság után a turizmus jelenti a pénzkereseti lehetőséget. A helységben a panziók több mint 600 személyt tudnak elszállásolni modern körülmények között, így a látogatottság növelése miatt is fontos az elektromos áram.

Hargita Megye Tanácsa Kisfalu programja fogja össze a Kisvillany és a Kisvíz elnevezésű kezdeményezéseket, amelyek a víz és a villanyáram bevezetését szolgálják. Az iskolák felszereltségének javítását célzó kalákakezdeményezés is a lakosság életminőségének javítására irányul – összegzett Borboly Csaba. Hozzátette: tervezik a Kisinternet program elindítását is, amely a művelődési élet megszervezéséhez járulna hozzá.

Csíkszereda, 2014. április 4.