Kalákában újították fel a fenyőkúti tanintézeteket és a kultúrotthont

Megújult Fenyőkút óvodájának, iskolájának és művelődési otthonának az épülete, amit Hargita Megye Tanácsa a kalákaprogramja révén támogatott. A Korond községhez tartozó településre látogatott június 8-án Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke és Barti Tihamér alelnök, ahol megtekintették a felújított létesítményeket. A látogatást a Sóvidék-Hegyalja Kistérségi Egyesület és Hargita Megye Tanácsa munkatársainak találkozójával kötötték egybe, amelyen megbeszélték az egyház-támogatási programmal kapcsolatos, illetve a térséget érintő kérdéseket. A tanácskozáson részt vett Piros Tamás falufelelős, Katona Mihály, Korond, Kovács Lehel, Farkaslaka, valamint Bokor Sándor, Parajd polgármestere, utóbbi az egyesület elnökeként is.

Fenyőkút2015 (3)Borboly Csaba köszöntőjében a csapatmunka fontosságára hívta fel a figyelmet, bemutatva a megyei tanács jelen lévő vezérigazgatóit, osztályvezetőit, munkatársait, akikhez kérdéseivel fordulhat mind a Sóvidék-Hegyalja csapata, mind a fenyőkúti lakosság. A kaláka kapcsán a megyeelnök megjegyezte, semmi sem lehetetlen, ha van rá közös akarat és összefogás, kevés pénzből sokat meg lehet valósítani, ezt bizonyították be a fenyőkútiak is.