Párbeszéd, együttműködés a közösség érdekében

Homoródmenti unitárius egyházközségek gondnokai, körbirtokossági elnökök, polgármesterek és elöljárók találkoztak február 1-jén Homoródszentmártonban a Dávid Ferenc ifjúsági házban. A találkozót az intézmények közötti párbeszéd és együttműködés szükségessége hívta életre, amelyek révén jobban tudják a közösséget szolgálni.

HomorodszentmartonTalalkozo2014febr1

Az eseményen jelen volt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Antal István képviselő és Bíró Barna Botond megyei tanácsos is. Az összefogás, a közösségépítés fontosságát hangsúlyozta beszédében Borboly Csaba. A saját erőből építkező Hargita megyében, Székelyföldben kell gondolkodni, mondta a megyeelnök, nem várhatjuk mindig a külső segítséget, hiszen saját erőből is, összefogással számos problémát meg tudunk oldani. Ennek jó példája a megyei tanács Hargita megyei kaláka a gyermekeinkért elnevezésű programja, amely révén számos tanintézetet javítottak fel és pótolták a hiányos felszerelést, vagy a Kisfalu program, amely a kis falvak lakói életkörülményeinek javítására irányult, és vízrendszereket, villanyhálózatokat hoztak létre. A közbirtokosságok, az egyház, a községek vezetősége, valamint a civil szféra összefogásával számos megvalósítás eszközölhető minden területen, a kis falvak iskoláinak fenntartása, a műemlékek, a falukép védelme érdekében, de a szakképzésben is. Fontos azoknak a csoportosulásoknak a létrejötte, amelyek pályázni tudnak, és ezek a források felhasználhatók az egyes területeken. Falvainkat csak közös erőfeszítéssel lehet megmenteni, fiataljainkat olyan programok indításával lehet itthon maradásra ösztönözni, amelyek az életkörülmények javítására irányulnak. Mindenki számára elengedhetetlen a megélhetés körülményeinek biztosítása, ezért oda kell figyelni a gazdákra is, az őket érintő képzésekre, támogatásukra, és termékeik értékesítési lehetőségeinek biztosítására. Együttműködéssel, egymásra figyeléssel valósítható meg az a körforgás, amely élhetőbb mindennapokat biztosít közösségeinknek – fejtette ki Hargita Megye Tanácsának elnöke. A találkozón a homoródmenti gazdasági élet, az iskolák helyzete mellett megvitatták azokat a pályázati lehetőségeket is, amelyekből a közösség profitálhat. Előadást tartott Biró A. Zoltán, a Sapientia EMTE tanára a térségben levő oktatási lehetőségekről, és a sajátos képzési igények megfogalmazásáról. Továbbá kifejtette: a két Homoród mentén a térség identitás- és jövőkép építési folyamatának elindítása szükséges. Csíkszereda, 2014. február 1.