Kecseten és Székelypálfalván is kalákáztak a hétvégén

A Hargita Megye Tanácsa által kezdeményezett kalákasorozat újabb állomása a Farkaslaka községi Kecset és Székelypálfalva volt, a két településen november 23-án, szombaton kalákáztak. A kecseti iskolában új mosdók készülnek, ennek nyomán az intézmény megkaphatja a működési engedélyt. Az építőanyagot a megyei tanács biztosította, a munkálatokat a szülők vállalták. A tanintézet rendbetételének ez csak az egyik szakasza, nyilatkozta Kovács Lehel polgármester, aki szerint évek óta nagy gond a helyi iskolában, hogy a gyerekek fáznak, mert az iskola falai nem voltak megfelelően szigetelve.

IMG-20131123-00021– Ebben az évben a helyi önkormányzatnak sikerült kicserélnie az ablakokat és még a nyári vakációban elvégeznie a termek belső felújítási munkálatait. Sajnos a szigetelésre már nem futotta, de Hargita Megye Tanácsa kalákakezdeményezésének köszönhetően mára sikerült ezt is megvalósítani, még egypár apró csinosító munka maradt, amelyet a jövő héten befejeznek. Az alapanyagokat teljes mértékben a megyei tanács biztosította, a munkálatokat egy helyi vállalkozó nagyon jutányos áron végezte, amit az iskola és az önkormányzat közösen fizet ki. A helyiek elmondása szerint ilyen kevés fával ilyen meleget még ebben az iskolában nem sikerült elérni. Biztos vagyok benne, hogy a munkálatok befejezésével a kecseti iskola épülete fel tudja venni a versenyt nagyon sok nagy településen, akár városon levő iskolák épületével. Ez köszönhető az együtt cselekvésnek és természetesen Hargita Megye Tanácsa és elnöke támogatásának – mondta el a polgármester.

A kecseti kaláka munkálatait Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke is megtekintette.

foto(1)– Kecseten és Székelypálfalván kalákáztak a hétvégén, közel tízezer euró megyei tanácsi támogatásból. Két kisiskolát tesznek rendbe közmunkával és összefogással – nyilatkozta a megyeelnök, aki ugyanaznap a madéfalvi kaláka eredményeit is megtekintette Szentes Csaba polgármesterrel, ahol az iskola homlokzatát szépítették meg, ugyancsak kalákával.

Borboly Csaba szerint Székelypálfalván az utolsó percben léptek, mert az iskola tetőszerkezete a télen a hó súlyát nem bírta volna meg, így új lécezetet készítettek, és új cserepeket helyeztek fel.

– Kis falu, pár gyerek, de ők is a ugyanolyan fontosak, mint a többi település gyermekei – jelentette ki az elöljáró.

A Hargita megyei kaláka a gyermekeinkért elnevezésű program célja a megye azon tanintézeteinek – iskolák, óvodák és napközi otthonok – megsegítése, amelyek nem kaptak működési engedélyt, mivel pénzügyi helyzetük miatt nem tudták elvégeztetni az ehhez szükséges munkálatokat. Ezt Borboly Csaba megyeelnök kezdeményezte szeptember végén.

A támogatott oktatási intézményekről tájékozódhatnak a https://www.facebook.com/kalakaHR?fref=ts és a http://kalaka.hargitamegye.ro oldalon, valamint a következő linken található térképen: http://kalaka.hargitamegye.ro/terkep/.

Csíkszereda, 2013. november 24.