Kalákában újult meg a csomafalvi Csalóka óvoda

A gyergyócsomafalvi Csalóka óvoda egészségügyi engedélyének megszerzéséhez felújítási munkálatokra volt szükség, amit összefogással, kalákában valósítottak meg a helybeliek, többek között Hargita Megye Tanácsa támogatásával, amely a kalákákat kezdeményezte két évvel ezelőtt.

CsomafalvaOvoda2015aug25 1

A megyei tanács összesen 40 ezer lejt utalt ki, ezt tekintette meg Borboly Csaba megyeelnök augusztus 25-én, kedden, a megyei tanács kihelyezett tanácsülése alkalmával. Antal Teréz igazgató elmondta, hogy a megyei tanács mellett a szülők és a helyi önkormányzat, illetve helyi közösség támogatását is élvezték, így megújult a konyha, a tetőszerkezet, a padlástér, a mennyezet, a mosdók, a raktár, a tornác, továbbá lecserélték az ablakokat, ezek felét adományba kapták.